2010. január 27., szerda

2010. január 24., vasárnap

Befejeztem - januárban



Koptok

Ige és főnév. S a kettő párhuzama.
Gágyor Péter kötetének bemutatóján voltunk tegnap túl-Komáromban.

2010. január 14., csütörtök

"Fejezzük be együtt!"

b_ildikonak is azon járt az esze, mint a napokban nekem. "Fejezzük be együtt!" Csapatban könnyebb, örülök a társaságnak!

2010. január 12., kedd

Neszeszer?

Ha a neszeszer a necessary-ból ered, akkor a majdnem veszteségből szlovénül pont a fordítottját jelentem Post novoletni projekti aka Gubike.

2010. január 10., vasárnap

Zbytky a zvyšky

Az egyik csehül van, a másik szlovákul, és bár mind a kettő ugyanazt jelenti, én érzek egy árnyalatnyi különbséget a kettő között. Az elsőnek inkább maradék, míg a másodiknak inkább fölösleg íze van.
Nos, nekem most olyan fölösleges maradék - hulladék - anyagokra volna szükségem, amelyek legalább 2x6 cm méretűek.
Kb. 8-1o m hosszú csíkot kellene varrnom, hogy befejezhessem az egyik ufómat. Mivel nagyon keveset varrok, maradékaim sincsenek. Bár vághatnék csíkokat a meglevő nem maradékokból, és maradékként bánhatnék velük, de az nem az igazi.
Cserébe adhatnék egy fogós háromszöget. Ami megfelel pw-höz is, bár iskolai használatra való.

2010. január 5., kedd

2010. január 2., szombat

Hagymát hagymával, avagy áfonyát áfonyával :-)

Pálinkát a dzsússzal, vagy dzsúszt a pálinkával :-)
Igaz, hogy nem krki, hanem csíkszeredai, de az áfonya, az áfonya
:-)
A Gajic apartmannál szerintem a napi 54 € -t elírták 45-re, amit szerintem a csehek rögtön kihasználtak, és az egész hónapot lefoglalták. 1o2-ért árulják.
Tudnék abban a lakásban és teraszon és kertben élni. Mindig.
(Ez a 1oo.)