Túlélünk

Nem mondom, hogy agónia, vagy döglődés, mert pozitív vagyok. Akarok lenni.
Remélem, a többiek rendben vannak.

A nagy SZU iránti utálat és a nagy USA iránti vágyódás mára teljesen kifordult önmagából. Egyszer - vagy többször? , de biztosan még a kezdetek kezdetén, - válaszoltam valami greencardos akármire. Rendre érkeznek a meghívók, amiket rendre nem törlök, mert hátha meggondolom magam, - dehogy fogom, meg nosztalgia: ha harminc évvel ezelőtt lett volna ilyenem, és gondoltam-e volna akkor, hogy majd egyszer ilyenem lesz?, - dehogy gondoltam, átmentem az út másik oldalára, ha rendőrt láttam.
Különben meg agyamra mennek. Most kellenék nekik?
Voltunk párszor a párkányi kaszárnyában a barátság jegyében és hónapjában műsorral föllépni. Verset mondtam meg konferáltam. Utána diszkó. Mindenkinek kínos volt.
Az orosz tanárunk csuvas, vogul, cseremisz, manysi, votják, zürjén vidékekről szerzett be levelező címeket. Ezt egy kicsit most összekevertem, mert némelyik nyelv, más meg nyelvcsalád. Már nem tudom potosan.

Holnap közös varrás Léván Janánál, aki brünni, de Lévára jött férjhez, és a férje kedvéért még Brünnben megtanult magyarul. Táskát varrnak a lányok, nagymamásból, de nem muszáj, én meg semmiből, mert nincs esélyem elkészülni a házi feladattal. Majd lézengek egy darabig köztük.

Beleolvastam pár blogba.
Érdekes, hogy Juhizzsal a csak semmi New York hangulata, Violinivel meg az angolul olvasás jött egy időben. Most látom csak, mennyire ellentmondásos ez.