2009. június 8., hétfő

Választás

Szombaton az egyik választókörzetben voltam jegyzőköny író. Van ebben a körzetben egy börtön is több száz elítélttel. Az egyik külső épületük halljában volt a választóhelyiség. Reggel hétkor nyitottunk, este tízkor zártunk.
Először akartam magammal varrni valót vinni, de féltem, hogy azzal kihívom magam ellen a sorsot, és sokan jönnek majd a börtönből választani, s azokat majd mind nekem kell a választóigazolvány alapján felvennem a listára. Volt, amikor a kolléganőm több, mint 3oo szavazót írt így be.
A hét bizottsági tag közül egy elfelejtette elhozni a választó igazolványát. Nyolc lítélt jelentkezett választani, nekik bevittük - nem én - a hordozható urnát. A faluból egy nő jött el.

Délután hozattam be pamutot gombolyítani, azt, amit legutóbb Békásmegyeren festettem. A mosógépből kivéve azt hittem, ez a negyed kilo így marad örökre. A barátnőm segítségével öt gombolyag lett belőle.
Üröm az örömben, hogy túl sokáig áztathattam a mosószódában, mert nagyon foszlós lett. Nem lehet belőle sem zokni, sem kesztyű. Majd ha kiszabadítom a szövőszéket a rongyok fogságából, a "Borús éjszaka" mellé megszövöm belőle a "Hajnal hasad" remekművemet is. Pont ahhoz illenek a szinei.

A 15 választóval mi számoltuk össze a leghamarább a szavazatokat. A 16 induló pártból 6 kapott itt voksot, Egy kivételével a többin preferencia karikák is voltak. Azon az egyen talán azért nem, mert az a párt egyetlen jelöltet jelölt.

1 megjegyzés: