Dinnyés dalt dúdolok

Magyari Lajos: Lázár Mihály üzenete

A rácsokon túl, ím felkel a nap,
Apró zajokkal jön a reggel.
Ott lépdel most, túlfalakon,
Fényt iszik a szomjas ember.
Fényt iszik az, ki fényre szomjas
Lelkét csordultig teletölti,
Aki ily itallal oltja szomját,
Tán nem is lehet azt megölni.
Mert oly szabad, oly sérthetetlen,
Mint az égbe surrogó madár
Messze néz, arra nem figyelhet,
Hogy körül mily tivornya áll,
Hogy mily szeszekkel, szédülettel
Hajták az népet ronda táncba,
Biz' összezúzzák, ki nem táncol,
És belerokkan, aki járja.
De felkél a nap újra reggel,
Rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
Egyetlen hóhér meg ne lássa.
Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
Akkor se szólj, ha megölnek,
Lelked csordultig tele fénnyel,
S ez elég lesz túlélni őket.

http://blog.krank.hu/varoterem/file.axd?file=WindowsLiveWriter/6078c3e07c32_3EA/Dinnyes%20-%20Lazar%20Mihaly%20uzenete_1.mp3